Isteni Ige Társasága

Az Isteni Ige Társaságát Janssen Szent Arnold német pap alapította 1875. szeptember 8-án Hollandia egy kis falujában, Steylben, mely mindössze néhány km-re található a német határtól.

A verbita missziós szerzetesek tagjait a hármas szerzetesi fogadalom (tisztaság, szegénység, engedelmesség) fűzi össze, melyben papok és testvérek egyaránt élnek és dolgoznak.

A közösség sajátos karizmája, hogy hirdesse mindenkinek a Szeretet Istenének Országát, mint az emberiség egyetlen közös célját, amely felé tudatosan vagy tudattalanul haladunk. Főleg azokat igyekeznek megszólítani, akiknek még hiányos az ismereteik a világ Teremtőjéről és Gondviselőjéről, vagy egyáltalán nem ismerik Istent, más szóval keresésének útján járnak.

A verbita misszionárius nem csak liturgikus és világnézeti, hanem kulturális, szociális, műszaki téren is apostolkodhat, melynek többek között fontos eszközei a különféle tudományágak és a média is. A közösségek egyik legnagyobb gazdagsága a nemzetköziség. Sokféle kultúrából származó szerzetesek élnek együtt a Missziósházakban, ezáltal igyekeznek tanúságot tenni arról, hogy a testvéri együttélésnek nem lehet akadálya a különbözőség, hanem éppen ennek kell sokszínűvé tennie életüket.

A missziós küldetés a Szentháromságnak az emberek felé irányuló párbeszédéből indul ki: az Atya hív mindenkit, amely hivatás az Ige, vagyis a Fiú küldetésében teljesedik be, melynek megtartója a Szentlélek.

Az Isteni Ige Társasága a világ egyik legnagyobb missziós szerzetesrendje, melynek létszáma folyamatosan növekszik!