Ébreszd fel a világot!

Az Isteni Ige Társasága idén is három turnusban táboroztatott gyerekeket és fiatalokat - összesen 170 főt - Kőszegen a Szent Imre Missziósházban és Kemencén (Váci Egyházmegye) a Kisboldogasszony Plébánia területén. A jelentkezők családokból, gyermekotthonokból, valamint plébániákról érkeztek.

„Ébreszd fel a világot!” – hangzott az idei mottó. A táborok célja az, hogy elősegítsék országunkban a keresztény missziós öntudat terjedését és fejlődését, illetve hogy a táborok után a fiatalok aktívabb, képzettebb munkatársai legyenek plébániájuknak a pasztorális munkában.

A szerzetesek a Szentírásra alapozva a tapasztalatok elmesélésével és a gyakorlati életben való megvalósításával szeretnék megmutatni a fiataloknak, hogy mit jelent misszionáriusnak lenni távoli országokban, de főleg hazánkban, a plébániákon, közösségekben, családokban.

A fiatalok a nap folyamán sok közös programban vettek részt, mint például előadások, sport, kirándulás, tábortűz, szentmisék és közös imák. A kötetlen zenés-táncos esték rövid közös imával zárultak. A résztvevők az utolsó délután műsorral is meglepték a helybélieket.

A táborban mindenki nagyon jól érezte magát, új barátokat szereztünk, sok élménnyel gazdagodtunk. Ezen a nyáron is éreztük, hogy ébred Magyarország, terjed a missziós gondolat!

Tomasz Marciszkiewicz SVD

 

Képgaléria >>

Ébreszd fel a világot!