Elsőáldozók lelki napja a verbita plébánián

Első alkalommal szervezett a Szombathelyi Egyházmegye az elsőáldozók számára lelki napot május 14-én. Közösségépítés, találkozó, lelki feltöltődés várta a résztvevőket Vasváron.

Kiss László pákai plébános bábelőadással szórakoztatta és persze tanította a fiatalokat. Jézus a mi legnagyobb kincsünk, véste a szívekbe Laci atya. Stift Zoltán atya rajzaival irányította a résztvevők figyelmét Jézusra, aki mindig Velünk van, az Oltáriszentségben. A templom melletti színpadon nemzetközi zenés utazást tehettek a gyerekek és kísérőik.  Emellett az ostyasütés rejtelmeibe is beavatták a résztvevőket. Mintegy 1200 elsőáldozó jött el a lelki napra és tapasztalta meg az összetartozás élményét.

Dr. Veres András megyéspüspök mutatott be szentmisét a Szentkútnál található szabadtéri oltárnál. Beszédében utalt rá: Jézus hirdeti nekünk, hogy a Mennyei Atya mindannyiunkat szeret, hozzánk irgalmas, megbocsátja bűneinket, szeretetével hív bennünket, hogy hozzá tartottunk. Krisztus ma is itt van közöttünk az Oltáriszentségben. Amikor áldozunk Őt vesszük magunkhoz, Krisztus költözik az emberek szívébe. De ennek feltétele, hogy mindenki megőrizze tisztán a szívét, mondta dr. Veres András. A szentbeszéd az alábbi videóban tekinthető meg.

Forrás: martinus.hu

Elsőáldozók lelki napja a verbita plébánián