Emlékezés, öröm, megújulás

Lezárult a centenáriumi év a Világmisszió Országos Ünnepén

„Küldetése a mi küldetésünk” – ez az Isteni Ige Társasága konstitúciójából származó mondat volt a magyar verbita rendtartomány centenáriumának, és így a jubileumot lezáró Világmisszió 15. Országos Ünnepének is a mottója. Idén október 8-án rendezte meg az immár hagyományos missziós ünnepet a verbita rend, illetve a Pápai Missziós Művek Budatétényben.

– Rendtartományunk centenáriuma egybeesett a világegyház különleges idejével, az irgalmasság szentévével – mutatott rá köszöntőjében Burbela Gergely tartományfőnök. – Az egész jubileum ennek jegyében telt, hiszen a szentév, valamint a közösségünk centenáriuma üzenete ugyanaz: higgyük, hogy Isten irgalmas, hogy szeret. Higgyük, hogy bármit teszünk is az irgalmasság nevében, az nem hiábavaló. Mindannyian meghívást kaptunk a jézusi küldetése, hogy tanúságot tegyünk a világban az irgalmas Istenről.

Az ünnepen felolvasták Karsay Ferenc budafok-tétényi polgármester levelét, majd Tóth Zoltán atya bemutatta a Dr. Révész Évával közösen írt, „Küldetése a mi küldetésünk” című rendtörténeti könyvét. Ezután tanúságtételek következtek, majd Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, Budafok-Tétény korábbi polgármestere, valamint Gregory Pinto, a verbita generális tanács tagja méltatta a száz éve Magyarországon szolgáló missziós rendet.

– A centenárium alkalmat ad az emlékezésre, az örömre és a megújulásra – mondta beszédében Gregory Pinto atya. – Számba vesszük az örökséget, amit az előttünk járók hagytak. Látjuk, hogy az apró mag, amit elvetettek, hatalmas fává nőtt. Megemlékezünk azokról a magyar misszionáriusokról, akik idegen, távoli helyeken szolgáltak, és azokról a világi munkatársakról, akik lelkileg és anyagilag támogatták a rendet. Ma itt együtt örülünk mindennek és ünnepelünk. A verbiták interkulturális közösség, ami reményt ad a világ számára, hogy lehetséges minden származási, kulturális különbség ellenére Isten családjaként, egymást elfogadva, szeretetben együtt élni. Végül pedig életünk megújítására hív a centenárium, melynek során újra magunkévá tettük a missziós küldetést. Az ünnepi események lassan véget érnek, de a megújulásnak folytatódnia kell. Értékeljük ki munkánkat és vizsgáljuk meg, hogyan tudunk még inkább választ adni a jelen kihívásaira – buzdított Gregory atya.

Délután a körömi fiatalok zenés előadása és a rendtagok nemzetközi koncertje tanúságot tett a verbita rend nemzetközi „mottójáról”: sok arc, egy szív.

A nap csúcspontja a szentmise volt, melyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatott be a rendtagok koncelebrálásával. A rendezvény Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepére esett. Ehhez kapcsolódva a püspök kiemelte szentbeszédében: az egyház történetéből tudjuk, hogy akik nem a saját javukat, hanem Isten akaratát keresik, azok valósítják meg igazán önmagukat. Ez nem könnyű, sok áldozatot kíván, de mindig boldogságot hoz. Mária nagy példánk ebben. Ő is sok mindent eltervezett, sok mindent gondolt a gyermekéről is, de átadta magát Istennek. Ezzel nem adta fel az egyéniségét, sőt, így teljesedett ki. Mi magyarok nagyasszonyunknak nevezzük őt, de minden kultúrában megvan Mária tisztelete. Ezért mondhatjuk: bár igazi magyar ünnep a mai, egyben egyetemes is, hiszen Mária mindannyiunk égi édesanyja.

Sz.A.

Képgaléria »