Évközi 10. vasárnap

2016. június 5.

Történt, hogy Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is, igen sokan.  Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból.  Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!”  Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!”  A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának.  Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: „Nagy prófétánk támadt”; és: „Meglátogatta népét az Isten.” S a hír elterjedt egész Júdeában és a környéken is mindenfelé.

Lk 7, 11- 17

Elmélkedés:

Jézusnak a mai csodatettét, a naimi ifjú feltámasztását, csak Lukács evangélista említi meg. Az előző versekben Lukács leírja a százados szolgájának meggyógyítását, ami Kafarnaumban történik meg. Ott Jézus azt mondta az ott levőknek, ekkora hittel még Izraelben sem találkozott. És az őt követő tömeg csak nőtt és nőtt és minél inkább bíztak Jézusban. Utána elment a városba, Naimibe. Ez egy kicsi falu volt délkeletre Názárettől, közel a Tábor hegyhez. Az úton újra elkísérték őt tanítványai és a tömeg. Jézus a menet élén volt. Ebben a menetben azok az emberek voltak, akik hittek Jézusban és azért követték őt, hogy hallják meg az Üdvözítő szavát. Hittek benne, hogy ő adhat nekik valami jobbat, amiben eddig éltek, hogy új életet adhat nekik. A másik menet, ami szembe jött velük, gyászmenet volt, a szomorúság és a reménytelenség menete. Nem láttak más lehetőséget, nem volt más választásuk, mint az özvegyasszony egyetlen fiát eltemetni. S bizony fiatal fiút eltemetni, aki méghozzá egyetlen gyermeke volt édesanyjának, nagyon szomorú dolog. A zsidó szokás szerint a fiatal fiú teste be volt takarva lepellel. Jézus korában az ilyen eseményekre külön asszonyokat hívtak meg, akiket sirató asszonyoknak neveztek, hogy felhívják az arra járók, a menettel találkozók figyelmét, hogy ők is csatlakozzanak a menethez és kísérjék el a halottat a temetésre. Egy ilyen szituációval találkozik Jézus. Amikor meglátta az özvegyet, megesett rajta a szíve. Lukács héber nyelven a „raham” igét használja, amit ha lefordítunk annyit jelent, hogy Jézus lelke mélyéig megrendült. S észrevehetünk egy nagyon érdekes dolgot. Jézus legtöbbször, mielőtt csodát tett, megkövetelte a hitet. Itt viszont láthatjuk, hogy nem kéri, az édesanya hitét, mielőtt a fiút feltámasztja. Jézus ugyanis meg akarta mutatni, hogy megérti a halált, megérti az özvegyet, de ugyanakkor azt, hogy számára a halál nem akadály, mert ő a halál Ura. Ezért a tömeg előtt feltámasztja a naimi fiút, és élve adja vissza anyjának, feltámasztja Jairus lányát, akit már felravataloztak. Feltámasztja barátját Lázárt, aki már négy napja a sírban feküdt. Amikor az emberek látták, hogy Jézus ura a halálnak is, így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt köztünk.” „Isten meglátogatta népét.”

Legyen számunkra is világos, hogy csak Jézus az, akinek van mondani valója a koporsó felett, és minden nehézségünkben fohászkodhatunk hozzá, mert az Úr megért bennünket. Ámen!

Juhos Ferenc SVD