Évközi 13. vasárnap

2017. július 9.

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az az igaznak jutalmát kapja. S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma. 

Mt 10,37-42

Elmélkedés:

„Aki a keresztjét föl nem veszi, nem méltó hozzám. Aki titeket befogad, engem fogad be.”

Jézus beszédeivel tanítani akar minket, megmutatni a helyes utat. De ezek a példák, – mint a mai evangéliumban is – sokszor első hallásra megdöbbentőek, sőt megbotránkoztatóak. Jézus nem véletlenül beszélt így. Azt szerette volna, hogy még a legkeményebb szívű ember is elgondolkozzon azon, amit hallott, és ez által jobbá válhasson. Így „provokál” most is minket, hogy törekedjünk megérteni tanítását.

Krisztus követése esetleg többet is kíván, mint elszakadást a földi kötelékektől. Az apostoli igehirdetés a teljes és odaadó követést már azzal foglalta képbe, hogy fel kell tudni venni az ő keresztjét. Akkor sem szabad visszariadni és akkor is ki kell tartani, ha a követés áldozatba kerül. Akkor is van vigasztalás: éppen az, hogy Krisztus keresztjét vettük magunkra. Annak hordozása pedig érték, hiszen része a megváltás megvalósulásának. Ha pedig az ő keresztjét vesszük magunkra, akkor erőt ad annak hordozására is.

Amikor ma Jézus követéséről elmélkedünk, akkor nem csak a papokra és szerzetesekre gondolunk, hanem minden krisztushívőre, aki szereti megváltó Istenét.  Isten nem üdvözíti a világot nélkülünk. Szüksége van ránk, olyan emberekre, akik Isten országának megvalósításán vele együtt fáradoznak. Nekünk Krisztus Urunkhoz hasonlóan a föld sójává és a világ világosságává kell válnunk azért, hogy kevesebb legyen a földön a nyomor, a tévedés, a kizsákmányolás. Ha bízunk Istenben és merjük rátenni életünket, akkor megértettük és jól értettük: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” (Mt 10,37).