Húsvét

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.”  Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett.  Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz.  Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be.  Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot  meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen.  Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt.  Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. 

Jn 20, 1- 9

Elmélkedés:

Az ember sokat beszél, ír, vitatkozik, mozgalmakban éli le egész életét. Az Ég pedig hallgat, csendben borul fölénk. És ez az isteni csend félelembe, bizonytalanságba sodorja az embert. A szentírás többször is rávilágít erre a jelenségre: Jób tapasztalja a sok csapást, az Istennél keresi a választ és az isteni csendbe ütközik bele mely félelmet, fájdalmat, bizonytalanságot okoz. Arra a meggyőződésre jut, hogy Isten az ő ellensége (Jób. 13, 23-24). A betlehemi csend, a megtestesülés csendje félelmet szül a császárba, hogy egy új király született, aki az ő királyságát veszélyezteti (Mt. 2, 3-4). Pilátus előtt, János leírása szerinte, van, amikor csendben marad és nem válaszol kérdésére (19, 9)… A legnagyobb csend viszont, mely különböző hatásokat vált ki az emberekből, az a három nap csendje, amíg a sírjában fekszik. A főpapok őröket állítanak, hogy őrizzék a sírt, a tanítványok és követői félelmükben bezárkóznak…

A csendet fölváltja az ujjongó öröm, a hála vallomása és a szeretet zengő harsonája, ahogy a próféták szeretik kifejezni (Iz. 60,5). „A vadállatok bömbölnek, ordítanak, lármáznak; a halak némán hallgatnak; a kismadarak énekelnek. Az emberben megvan mind a három adottság” (Rabindranath Tagore). Isten válaszára Jób megrendül önmagán, szavain, de ugyanakkor szavakba fejezi ki örömét: „Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen” (Jób 42, 2). A betlehemi csendben pásztorok, napkeleti bölcsek jönnek dicsérni a kisdedet, magasztalni az Istent. A kereszt botránya és a világ zaja után következik a három napos csend, mely megtörik húsvét hajnalán Jézus feltámadásával és megjelenésével az asszonyoknak és az apostoloknak, mely öröm szavakat vált ki belőlük, mely kiviszi őket az utcákra hirdetve a nagy csodát, hogy Krisztus feltámadt legyőzve a halált, a rosszat és megnyitotta számunkra az üdvösség kapuját. A találkozás Jézussal nyitotta meg Tamás szívét, mely felujjongott: „Én Uram és én Istenem” (Jn. 20, 28).

Ez a béke, öröm, nyugalom kísérjen bennünket is a húsvéti időben; ez az öröm nyissa meg ajkunkat, a nagyböjti csend után, hogy hirdetni, tudjuk a Kereszt nagyságát, győzelmét és nem utolsó sorban ez az öröm vezessen bennünket a cselekedetek felé, hogy tetteinkkel is hirdessük az Isten békéjét, szeretetét. Krisztus Feltámadt! 

Hurgoi Sándor SVD