Húsvét 3. vasárnapja

2017. április 30.

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely ,Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagyhatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták. Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok, késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az Írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.

Lk 24,13-35

Elmélkedés:

Hogy kik voltak az Emmauszi úton, nem tudjuk név szerint, de annyi tudunk róluk hogy, Jézus tanítványai voltak. Jézus halálának harmadnapján Jeruzsálemtől messze utaznak. Két- három órára messze Jeruzsálemtől.

Ketten  gyalogoltak letörten, csalódottan a poros országúton. Csalódtak az Istenben. Csalódtak a Mesterben. Szívükre teherként nehezedett a boldog idők emléke. El kellene felejteni mindent.

Az Emmauszi tanítványok azt gondolták  Jézusról, mint többiek, hogy Ő az politikus messiás, aki meg fogja szabadítani a zsidókat a római elnyomástól. De semmi sem történt, aztán meghalt.

Húsvét vasárnap egy Jézus baráti körébe tartozó asszony korán reggel furcsa hírt hozott: Jézus nincs a sírban! Jézus Él! Tehát nincs mindennek vége! De a két vándort ez az örömhír nem mozdította ki a csalódás okozta közönyből. Egyszerűen semmiről sem akartak tudni. Csak minél messzebre menni az események színhelyről.

Az úton egy idegen csatalkozott hozzájuk. Megszólította őket, majd együtt haladtak egy darabig. Lassan indult meg a beszélgetés közöttük. A fájdalmas emlékek újra elborították lelküket. De az idegen, mintha jobban értesült volna a történetekről. Mindenre tudott magyarázotat adni.

Szavai egyszeriben kiégették szívükből a csalódást és értelmet adtak a történéseknek. A két vándor lelkéből elszállt a szomorúság és az öröm, a lelkesedés költözött a helyébe. Jó volt járni az ismeretlennel. Marasztalták tehát, hogy legyen a vendégük. A vacsora előtt az imádkozó, a kenyeret megáldó ismeretlenben egyszerre felismerték Jézust, aki íme él és titokzatos módon örökké együtt marad tanítványaival és barátaival.

A két tanítvány szomorúan ment Emmauszig, de boldogan és örömteli szívvel tért vissza Jeruzsálembe. Mi történt közben? Közben a legszebb dolog történt életükben. Azaz a feltámadt Jézussal találkoztak. Megjelent nekik a feltámadt Jézus. Színről színre látták Őt és felismerték a kenyértörésben.

Jézus halálával szomorú sötétség borította be a tanítványokat, de Jézus feltámadásával a remény fényét hozta vissza. Jézus halálával minden megállt, megszűnt, de az Ő feltámadásával minden újra elindult.

Tehát a mi feladatunk, az hogy, tegyünk tanúságot a Feltámadt Jézus Krisztusról az életünkben nap, mint nap. Mert Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Nem kell semmitől félnünk! A húsvét örömüzenete: Jézus Krisztus él, az élet elpusztíthatatlan, a halál nem győzheti le az életet. Így legyen az év minden napján békességünk, nyugalmunk és boldogságunk az Ő szent nevében.  Ámen!

Tete Remis SVD