Húsvét 4. vasárnapja

2016. április 17.

A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. S én és az Atya egy vagyunk.” 

Jn 10, 27- 30

Elmélkedés:

Magyar népünk nagyon sokat köszönhet a papságnak, ezt senki sem láthatta jobban, mint, Szent István királyunk. A magyarságot nem csak a keresztény értékekre térítették, hanem hozzászoktatták a helyben-lakáshoz, megtanították a földművelésre, elhozták koruk műveltségét és művészetét. Nagy királyunk mégsem a kulturális tevékenységéért ajánlja népe szeretetébe a papságot, hanem azért, mert ők a kegyelem közvetítői. Ezt írja Intelmeiben: „Az ő könyörgésük fog beajánlani téged a Mindenható Istennél. Midőn Isten az emberiségnek őrizőket alkotott, őket rendelte az isteni szentség kiszolgálóiul… Az ő közbenjárásukra töröltettek el az emberek bűnei.

Nekünk, a mai rohanó világban élő híveknek is Szent István szellemében kellene megbecsülnünk papjainkat. Ők szolgáltatják ki a szentségeket, Krisztus kegyelméből.

A papi hivatások forrása a család, a szülők szeretete, hitbeli elkötelezettsége, az imádságos légkör. Az édesanyák, édesapák jó példája, hűsége, valóban sok gyermeket vezetett már a papi szerzetesei hivatáshoz, nem éppen a nagy szavak, hanem a csendes helytállás tanúságtételével.

A felső-sziléziai Zahoréban van eltemetve egy misszionárius, aki Indiában, Romániában és a lengyel kivándorlók között fejtette ki áldásos missziós tevékenységét. Sírja fölött egy Lourdes-i barlang áll. A Szűzanya lábánál üveg alatt egy hervadt mirtuszkoszorú van. Ezt a misszionárius utitáskájában találták meg, amely mellett egy levél is volt, és a levélben ez állt:

„Ez az édesanyám menyasszonyi koszorúja volt. Minden utamra magammal vittem, országokon és tengereken át; emlékezve: emlékezve azokra a pillanatokra, amikor anyám az oltárnál hűséget esküdött és hűségét meg is tartotta. Volt bátorsága, hogy kilenc gyermeke után engem tizediknek elfogadott és világra hozott. Isten után neki köszönhetem a hivatásomat is. Ha ő nem fogadott volna el, nem dolgozhattam volna kilenc nyelven különböző missziós területeken. Aki e koszorút megtalálja holmim között, kérem tegye a koporsómba.”

Testéveim! Sirák Fiának imájával kérjük, hogy az Úr ma se hagyja el népét, legyenek jó szülők, jó családok, és legyenek, akik igent mondanak Isten szolgálatára a papi, szerzetesi és misszionáriusi életúton:

„Uram, te atyám vagy, ne hagyj el szorongatásom napján, a kevélyek idejében, amikor segítség nélkül maradok. Hadd dicsérjem nevedet szüntelen, és magasztalva emlegessem! Ámen!

P. Juhos Ferenc SVD