Szentháromság vasárnapja

2016. május 22.

Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.  Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.  Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

Jn 16, 12- 15

Elmélkedés:

Tanuljunk meg életünkben a Legszentebb Szentháromság nevében cselekedni.

Talán már többször is próbáltuk elképzelni életünkben, hogy hogyan is nézhet ki a Szentháromság? Talán a szemünk előtt volt egy idős szakálas bácsi, aki valamiféle trónon ül, mellette egy fiatalember legszebb, legerősebb éveiben, felettük pedig repked egy madár, egy galamb. Vagy látunk egy nagy háromszöget, aminek a közepéből egy nagy szem tekint ránk. Talán ezek a leggyakoribb elképzelések vagy ábrázolások a Szentháromságról, melyeket már kiskorunktól ismerünk. De most próbáljunk egy kicsit más módon elmélkedni a Szentháromságról, valami olyan képet alkotni róla, amit nem más, hanem mi magunk alkotunk meg róla.

Úgy gondolom, hogy ez nagyon nehéz feladat. Nem igazán sikerül. Képtelenek vagyunk. Szent Ágostont szintén bántotta a gondolat, hogy hogyan is van ez a Szentháromság? Hogy néz ki, hogyan lehetséges az, hogy egy lényeg van három személyben és milyen kapcsolat van közöttük? Nagyon elgondolkodott ezen. Egy alkalommal, amikor épp a Szentháromságról gondolkodott és a tenger partján sétált, meglátott egy kisgyermeket játszani a parton. Amikor közelebb ment hozzá, látta, hogy a kisfiú a tengerből hordja a vizet a gödörbe, amit a homokba kiásott. Fogta a kis vödrét, elfutott a tengerhez és visszafutott a vödrével a kis lyukhoz és a vizet a kis lyukba öntötte. A szent megkérdezte tőle: „Te mit csinálsz itt?” A kisfiú válaszolt: „Beleöntöm a tengert ebbe a kis lyukba.” Ágoston tudta, hogy az lehetetlen ezért ezt mondta a fiúnak: „De hát ez soha nem fog neked sikerülni.” Ekkor kapta meg a választ a kérdésére: „Hamarabb átöntöm én ezt a tengert ebbe a kis lyukba, mint hogy te megértsd a Szentháromságot.”

Ahogy Szent Ágostonnak nem sikerült, akkor nekünk is nehezen sikerülne. Még ha a dogmatika tud is ezt – azt mondani a Szentháromságról, de arról, hogy az Atya hogyan teremti meg a Fiát és hogyan származik és hogyan kelti fel benne a Szentlelket, erről beszélni nagyon nehéz és nem annyira fontos az ember üdvösségéhez. Ezért megkérdezhetjük, hogy a mai ember életében, mit tud adni a Szentháromság?

 Az Atya, a Fiú és a Szentlélek között, hatalmas, leírhatatlan szeretet van. De közöttünk nem mindig így van, hanem épp az ellenkezőjét tapasztaljuk. Szeretettel fordulni azokhoz, akit mi nagyon szeretünk, nagyon könnyű. Ezt mindenki meg tudja tenni. De a világon nem csak azok vannak, akik számunkra szimpatikusak és mindenben meg tudunk egyezni. Őket talán könnyű lenne elkerülni. De Isten nem ezt várja el tőlünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek – mind a három más, de mégis egyek. Mi is mindannyian mások vagyok, de mégis egy emberiséget alkotunk. Minden emberben meg kell találnunk a jót, mert olyan ember nem létezik, akiben csak a rossz van, mert mindannyian Isten teremtményei vagyunk és az Isten képére teremtett lehet csak a megtestesült rossz.

Tehát próbáljunk azokra az emberekre kicsit másképp tekinteni, akikre eddig csak rossz szemmel tudtunk ránézni. Keressük meg bennünk Isten arcát!

P. Juhos Ferenc SVD