Adventi ifjúsági virrasztás

A verbita missziósoknál már hagyománnyá vált adventi ifjúsági virrasztás 2014. 12. 20-án este 6 órakor vette kezdetét a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban.

Az ország több pontjáról jöttek fiatalok, hogy részt vegyenek a programokon. Miután mindenki megérkezett, a közös esténket egy vacsorával nyitottuk meg, amit először Gergely atya előadása, majd 3 pantomim követett. A rövid színjátékok a Jó útról való letérést, a bűnbeesést mutatták be, s azt, hogy Isten mindig hív minket a megtérésre, de ehhez szükséges, hogy a szürke hétköznapokban is szánjunk időt az imádságra, s figyelmet arra, hogy meghalljuk az Ő szavait. A pantomimeket kiscsoportos beszélgetés követte, ahol megoszthattuk egymással gondolatainkat, tapasztalatainkat a látottakkal és hallottakkal kapcsolatban. Este 11-től Szentségimádáson vehettünk részt, amit éjfélkor egy szentmise követett, ahol a prédikáció keretében az evangélium megosztására került lehetőség kiscsoportokban. Hajnali 1 órakor egy agapéra gyűltünk össze, amit kötetlen beszélgetés és szabad program követett. Ezután a kiscsoportok újra összejöttek, hogy felkészüljenek a karaoke versenyre. Rövid megbeszélés után minden csapat 2 dalt adott elő, amit végül a lelkes zsűri értékelt. A fellépések után különböző nemzetek táncait tanulhattuk meg Gosia nővértől és Tamás atyától. 

Végezetül pedig egy imával zártuk a közösen eltöltött időt.

A virrasztás sok fiatalnak jelentett lelki feltöltődést, s együtt megérthettük az adventi várakozás igazi lényegét is.

Forintos Luca és Szabó Emese

Adventi ifjúsági virrasztás