Történetünk
Nem diadalittas társadalmi helyzetben jött létre a verbita missziósok közössége. Ellenkezőleg, nehéz szükséghelyzetben alapította Szent Arnold Janssen (1837 - 1909) német pap. Bár akkoriban Bismarck német kancellár egyházüldözése sok bajt okozott a német katolikusoknak, mégsem zárkóztak be. Éppen ellenkezőleg, azt vették észre, hogy az állam által rájuk kényszerített gettó-helyzetből éppen a széles látókörű gondolkodás, a nagylelkű segítőkészség szabadíthatja ki őket. Arnold Janssen pap és matematikatanár volt egy német kisvárosban, de amikor megérezte az időknek ezt a jelét, akkor lemondott jó megélhetést biztosító állásáról és vállalta, hogy szervez egy olyan Missziósházat, ahol német katolikusok is felkészülhetnek missziós szerzetesi hivatásukra. (A környező államokban már mindenütt volt ilyen lehetőség.) Az egyházüldözés miatt a szomszédos Hollandiának a német határ közelében lévő részén, Steyl-ben alapította meg az első Missziósházat. Ezért nevezik a verbitákat német nyelven steyl-i misszionáriusoknak ("Steyler Missionare").
A taglétszám gyors növekedése lehetővé tette, hogy már az alapítás után négy évvel, vagyis 1879-ben kiküldhetett két hithirdetőt Kínába. Az alapítót és az első hithirdetőt, P. Josef Freinademetz-et 2003. október 5-én avatta szentté II. János Pál pápa. Szent Josef osztrák-magyar állampolgár volt, de egyébként a dél-tiroli völgyek egyik kis, de büszke nemzetéhez tartozott: ladin volt! 1875-ben szentelték a brixen-i egyházmegye papjává, melynek püspöke megadta neki az engedélyt arra, hogy beléphessen Arnold atya újonnan alapított Missziósházába. Az új hithirdetőre eleinte nagy csalódások vártak, hiszen nehéz volt neki megtanulni a nyelvet, minden alkalmazkodóképessége ellenére idegen maradt a helybeliek számára. Lassan, sok-sok imádság és elmélkedés után egyre jobban meg tudta érteni a kínaiakat. Sikeres misszionárius lett! Amikor azután német katonák szállták meg Kína egy részét, az őslakosságot védelmezte az európaiakkal szemben.
Közben Arnold atya kitartása és a politikai viszonyok enyhülése lehetővé tette, hogy a Társaság elterjedhessen Németország más vidékein, a ma Lengyelországhoz tartozó Sziléziában, sőt Ausztriában is. Ekkor már a német gyarmati hatóságok kifejezetten támogatták, sőt igényelték a missziósok munkáját. Így kerültek verbiták az akkori német gyarmatokra, Togóba, Pápua Új-Guineába. Igyekeztek gondoskodni a tengerentúli német szórványokról, például Észak- és Dél-Amerikában. Ezekből a kezdeményezésekből indultak ki azután azok a nagy missziós vállalkozások, melyek a többi nemzetiséggel és az őslakókkal kerestek kapcsolatot.
Arnold atya azt is észrevette, hogy kizárólag férfi misszionáriusok nemigen juthatnak el mindenkihez, akinek szüksége van Krisztus örömhírére. Bizonyos területeken a nők érzékenysége sokkal jobban megnyeri az emberi szíveket. Ezért hamarosan női missziós rendet is alapított. Őket a "Szentlélek Szolgálói" névre keresztelte el. Ma a jellegzetes rendi ruhájukról "kék missziós nővéreknek" nevezett szerzetesnők a világ minden táján eredményesen dolgoznak. Legközelebbi házuk a Bécs melletti Stockerau-ban van, de már a rendi vezetőségük döntött mielőbbi magyarországi letelepedésükről. Emellett Arnold atya arra is rájött, hogy a misszió eredménytelen imádságos támogatás nélkül. Ezért megalapította a "Szentlélek Szolgáló Örökimádó Nővérek" társaságát, akik állandóan ott virrasztanak az Oltáriszentség mellett, odaadó imádságban. Hazánkhoz legközelebb a lengyelországi Nysa-ban, vagy Berlin nyugati részén találkozhatunk velük.
